Korzó

A Firkász kiért a partra. Azt hitte, senkit nem fog ott találni de tévedett. Balra egy kislány játszott kutyájával, jobbra egy kisfiú üldögélt a korláton háttal a víznek. Kicsit távolabb egy ezüstszőrű oroszlán hevert a fűben rájuk se hederítve. A Firkász leült a kovácsoltvas padok egyikére és a medrében lassan csorgó délutánt csodálta. Elmélázott az apró házakkal tarkított zöld lankákon, a csillogó tornyokon, bástyákon. Egy távoli dombtetőről pálmaággal üdvözölték, lustán visszaintett. Az oroszlán felkelt, megrázta sörényét és a padhoz sétált. A Firkász megszólította: "Jártál már a túloldalon?". Az állat kinyitotta nyelvtelen száját. "Micsoda veszteség!" Az oroszlánt nem érintette meg mélyen a részvét, félreérthetetlen parancsoló gesztussal követésre bírta a Firkászt. Elsétáltak egy túlméretezett létra szárai között melynek tetején az Aranyásó fütyörészve az eget festette: monumentális családi portrén dolgozott. A légi freskón felsejlett Primor senkivel sem összetéveszthető kontúrja. A Firkász szívesen időzött volna, de kalauza türelmetlenül dobbantott. Az út végén egy ikertalapzathoz érkeztek, az oroszlán könnyedén felugrott sajátjára. A másikról egy megszólalásig hasonló bestia nézett a Firkászra méltóságteljesen. Csak álmodom, mint mindig - gondolta a Firkász és a hídra lépett.