Nagy utazás

Az általam Búcsúztató-ra magyarított frissen bemutatott Okuribito-t láttuk Yugen-nel, reméljük eljut Mo-ra is.

A fővárosban befuccsolt, vidéki szülőházba visszatért csellójátékos egy pontatlan hirdetés révén belecsöppen egy kegyeleti alvállalkozásba. Feladata - többek között - a temetést megelőzően az elhunytakat útjukra bocsátó ceremónia levezetése. Akárcsak a Kaszás, a cég sem válogatós: bárkihez bármikor házhoz mennek. Állását az idegesítő hangú, jellegtelen felesége elől takargatja - mikor fény derül a dologra (szerencsére) az alamuszi nyusziként nagyot ugró asszony kiíródik a történetből egy darabig, hogy visszatérte után elfogadja a helyzetet. A férfi a családot otthagyó apjával szintén megbékél a film végére.
A főszereplők közül a csak Főnöknek szólított karakter viszi a prímet, látszólagos szenvtelenséggel, gyakorlott kézzel hajlítja a merevedőben lévő végtagokat, tisztítja a testüregeket, nemiszerveket, öltöztet és mindeközben tudását átadja a tanítványnak. Évekkel azelőtt elvesztett felesége után érzett bánatát kulináris örömökkel enyhíti. Ki így, ki úgy.

Humoros szituációk jócskán akadnak a résnyire felfedett családi hátterekből, a szertartás alatt magukról megfeledkezett gyászolókból adódóan. A halotti lepel takarta meglepetés csak egy példa az ötletes helyzetkomikumra amellyel a jeleneteket tarkítják anélkül, hogy akár egyszer is tiszteletlenek lennének a témával. A nézők elkomorításának és megnevettetésének remekül arányozott elegye a film.

Talán a hosszúságára lehet némi panasz, úgy tízpercnyi szalag nyugodtan a vágóasztalon maradhatott volna.

Tartozom a cím magyarázatával: okuru - küldeni, hito - ember, a kettőből kapjuk az Okuribito-t.
Japánul tudóknak/tanulóknak/érdeklődőknek a hivatalos honlap itt.