A nyugtalanítóan csillogó víztükör felkorbácsolta a Firkász képzeletét. Kezét mohón mártotta az ébenfekete folyamba, ujjain keresztül testébe vibráló energia áramlott. Gondolkodásnak nem volt helye, térdre ereszkedett és ajka rátapadt a hullámokra. Az elfeledettnek hitt íz csak még szomjasabbá tette, akármennyit kortyolt kínja nem csillapodott. Kicserepesedett szájával leírhatatlan átkokat szórt. Válaszul a közönyös elem halálos veszedelmet rejtő örvényt kavart. Bódult elméjében Leon Ifjú Királyai Tűzről regéltek, mikor a Firkász belevetette magát.
