Egy éjszaka a Vizelő Matrózban

A kikőkötő felé egyre ritkultak a házak. Klementnek sajgott a lába a szűk csizmában, vállát kikezdte a rajta átvetett nehéz zsák, korgott a gyomra, egy szó mint száz kutyául érezte magát. Vereségét beismerve fordult családjához: "Attól tartok, alaposan eltévedtünk. Mindjárt leszáll az est, valahol meg kell szállnunk". "Biztos, hogy nem fejjel lefelé nézted a térképet, mint a múltkor?" - kérdezte segítő szándékkal becses neje, Szidónia. A férfi válaszra sem méltatta az asszonyt. Kell erre lennie egy fogadónak - töprengett fennhangon. "Egy utcával lejjebb mintha lett volna egy." - szólt lánya, Szépia. "Cégért nem láttam.." - tette hozzá mentegetőzve. Akár az, akár nem, megnézzük - döntött Klement. Visszamentek. Az utcában egy alak imbolygott a falnál. "Dicsértessék!" - köszöntötte Klement illően. Válaszként az ismeretlen letolta nadrágját, szerencsére Szidónia még időben eltakarta Szépia kiváncsian kerekedő szemeit. A felharsanó csobogáson megrökönyödve Klement beterelte nyáját az ismeretlenbe.

Mutton tanakodva nézett maga elé: fogalma sem volt, hogy kirendelt bőséges vacsoráját miképp fizeti ki. Arról nem is beszélve, hogy hol fog aludni aznap. Elgondolkodva simogatta pofaszakállát, ezzel mindig komoly, tiszteletreméltó államférfi látszatát akarta kelteni. Jobbra, balra nézett majd elmosolyodott mikor a bejáratnál topogó Klementet meglátta. "Jóemberek, üljenek ide az asztalamhoz."- kínálta őket hellyel barátságosan egy ürücombbal. Suttyomban - de arra ügyelve, hogy a lány észrevegye - alaposan végimérte Szépiát. Mutton megelégedésére a lány halványan elpirult. Klement nem győzött hálálkodni, amit Mutton szerényen hárított. Egyedül Szidóniának nem volt ínyére a dolog, ösztöne azt súgta, hogy valami nincs rendjén szívélyes meghívójukkal. De miután a többi asztalnál űlők még kevésbé tűntek bizalomgerjesztőnek és nem volt más választásuk, csendben maradt. Mutton ételt, italt rendelt mindenkinek és társalgásba kezdtek. "Mi hozta ide Önöket távol a fővárostól?" - érdeklődőtt Mutton. "Az Úr Igéjét terjesszük" - válaszolt a mennyezetre tekintve Klement. "És Ön?" - kérdezett vissza Szidónia. "Befolyásos barátom megbízásából vagyok úton egy szövevényes örökösödési ügyben. A szálak ide vezetnek, ebbe a fogadóba. Többet sajnos nem mondhatok, remélem megértik". Klement jóhiszeműen bólogatott, Szidónia óvatosan emésztette a hallottakat, Szépia bámulattal meredt Mutton arcszőrzetére. Egy igazi férfi inkognitóban egy titokzatos küldetésen - diktálta kalandéhes fantáziája. Mutton témát váltott: költészetről, festészetről beszélt. Választékos ízlése, szakértelme - a gyűszünyi édes likőr társaságában - eloszlatta Szidónia gyanúját és élvezettel hallgatta a beszélőt. A művészetek mindig érdekelték de Klement mellett nem volt helye az ilyesminek. És lám: ura a kiadós monológon elbóbiskolt, pecsenyezsíros ölében szorongatva táskáját. Mutton felajánlotta, hogy a fogadó legjobb szobáját megszerzi nekik. Nemsokára visszatért: egy kulcsot átnyújtott Szidóniának, egy másikat pedig lopva Szépiának. "Pontban éjfélkor szerelmem!" - suttogta Mutton az elvarázsolt lánynak.

Szépia óvatosan kinyitotta az ajtót. Mutton mosolyogva belépett és se szó, se beszéd megcsókolta. Az aggodalom, amit Szépia a szobában hortyogó szülei miatt érzett, nyom nélkül eloszlott. Mutton finoman az ágyhoz vezette a lányt. "Valamit el kell mondanom" - pihegett Szépia. "Csak bátran" - bíztatta Mutton miközben fürge ujjai a lányon játszottak. "Még nem volt dolgom férfival." - hangzott alig hallhatóan a vallomás. "Ne félj cseppet sem, ezt az éjszakát sosem felejted el!" - ígérte Mutton és lefejtette a hálóinget. "Elveszel feleségül?" - kérdezte Szépia elcsukló hangon. "Első dolgunk lesz reggel". Hirtelen álmában megszólalt Klement: "Alávaló Tolvaj!" és szorosabban magához ölelte iszákját a Bibliákkal.